Szeretettel köszöntöm honlapomon!

Külön köszöntöm mindazon kedves látogatóimat akik az elmúlt több mint húsz évben megtiszteltek a bizalmukkal , és vásárlásukkal is hozzájárultak , hogy tovább alkothassak! Remélem ezzel a honlappal elérhetővé válok azok számára akik szeretik alkotásaimat és figyelik pályámat, de remélem még sokaknak tudok mutatni valamit amit szépnek harmónikusnak talál. Nekik -Önöknek köszönhetem,azt a vizuális gazdagságot és tudást , amit eddig sikerült a hosszú évek alatt felhalmoznom. Sokat és sokfélét festettem ezalatt a majd negyed század alatt de úgy érzem a java még hátra van. Az utóbbi időben kicsit elfordultam a klasszikus tájképfestéstől, ez talán azért van így, mert a természeti környzetben töltött tíz év után ismét városban lakom. De nem bánom. Más hatások érnek és a ritmusom is megváltozott. Az erdő és természet harmóniáját, felváltotta a dinamika és lüktetetés. Ezek a hatások a legújabb "D-art" képeimben érhetők tetten. Mérhetetlenül élvezem ezek alkotását, mert nincs semmi szabály, és konvenció, mégis nem csupán dekoratívak de akár komolyabb mondandóval is rendelkeznek. Ezt általában csak utólag látom meg bennük. Legfőbb jellemzőjük a letisztult szín és formavilág, minden fölösleges "sallang " nélkül. Klasszikus festményeim mellet ezeket is ajánlom figyelmébe. Talán meglepőek lehetnek a honlapon található árak, a kereskedelemben megszokotthoz képest. Ennek az az egyszerű oka, hogy nem kell boltot- galériát fenntartani, aminek a költségei igen magasak.
Remélem nem fogja hiábavalónak érezni az itt töltött időt, és talán máskor is ide látogat, hogy megtekintse legújabb alkotásaimat. Kellemes tárlat látogatást kívánok!
Megtisztelő figyelmét köszönve, tisztelettel:
Ferencsik Árpád


Copyright ©2008 Ferencsik Árpád. Minden jog Fenntartva. All rights reserved.